Toth Eszter szemorvosSokunk mindennapi életének része az autóvezetés, tömegközlekedésen utazva, vagy otthon elalvás előtt az olvasás, nem is beszélve arról, milyen sokan végzik munkájukat irodában, napi 8 órát a számítógép képernyőjére meredve. E tevékenységek hosszú ideig koncentrációra késztetik a szemet, mely gyakran elfárad, kimerül. A szem fáradtságáról, szemszárazságról, ezek veszélytényezőiről Dr. Tóth Eszter szemész szakorvossal beszélgettünk.

- Köszönjük Doktornő, hogy ismét elfogadta felkérésünket. Bő két éve beszélgettünk utoljára, akkor is a szem védelme volt fókuszban a nyári időszak és a napsugarak kapcsán. Hogyan lehetséges csökkenteni a szemfáradást, illetve van néhány hasznos tippje szemfáradtság ellen?
- Mindenképpen az első és a legfontosabb teendő, hogy az említett tevékenységekhez megfelelő korrekcióval rendelkezzünk. Tehát ha autót vezetünk, akkor fel kell tenni a távoli szemüveget, ha pedig otthon vagy utazás közben tömegközlekedésen olvasunk, akkor a közeli szemüveget. A monitor egy "harmadik" távolságra van, tehát se nem távol, se nem közel, ezért ehhez egy újabb szemüveg szükséges. Ezt a problémát küszöbölik ki az úgynevezett multifokális, vagy progresszív szemüveglencsék, melyekkel minden távolságra jól látunk.
Itt kell megemlíteni azt is, hogy a folyamatos közelre nézés a szemizmok számára fárasztó, illetve, hogy monitorhasználat kapcsán harmadannyit pislogunk, mint normál körülmények között. Tehát eközben szünetet kell tartani, pihenni kell.

- Gyakori jelenség – akár a szem fáradtságakor – a szemszárazság, ilyenkor milyen tüneteket érzékelünk, melyek a szemszárazság egyértelmű jelei? Mi idézheti ezt elő? (gondolunk itt a könnyhiányra és a kialakuló könnyfilmkárosodásra, gyógyszerek mellékhatására, hormonális változásokra)?
- A szemszárazság tünetei elég változatosak. A leggyakoribb panasz az idegentest-, illetve a homokérzés. Sokszor paradox módon könnyezést említenek a betegek, ennek hátterében az áll, hogy a könny azon alkotórésze, amely az adhézióért felelős, - tehát azért, hogy a könny a szemfelszínen maradjon - kevesbedik meg, és a könny vizes fázisa kicsorog. Súlyosabb tünet már a szemvörösség, vagy a váladékozás kialakulása.
A szemszárazságnak számtalan oka lehetséges. Fontos ártó tényezők a környezeti faktorok: levegőszennyezettség, sűrű monitorhasználat, alacsony páratartalom. Hormonális változások is előidézhetik (pl. klimax), továbbá hosszantartó gyógyszerhasználat (pl. a zöldhályogos betegeknél a cseppek benzalkonium chloride tartalma), emellett a szemhéjak rendellenessége is kiválthatja.

- A gyakori, hosszú távon fennálló szemfáradtság és szárazság okozhat komolyabb elváltozást, netán károsodást?
- Természetesen. A kötőhártyának és a szaruhártyának nedvességre van szüksége, ahhoz, hogy funkciójukat elássák. Amennyiben kevés a könny, akkor mikrosérülések keletkeznek, melyekben a kórokozók is könnyebben megtapadhatnak, s ez súlyos gyulladás forrása lehet.

- Jól gondoljuk, hogy a kontaktlencsét viselők esetében hatványozottan magasabb a szemszárazság és fáradtság kockázata, akár a szem fokozott igénybevétele nélkül is?
- Igen. Ma a kontaktlencse viselők nagy része lágy lencsét használ, melynek nedvességre van szüksége ahhoz, hogy puha és kényelmes maradjon. Tehát ha szárazszem betegsége van a lencse viselőnek, akkor szeme lényegesen rosszabbul tolerálja a kontaktlencsét.

- A szakrendelés keretei között megtörténik a diagnózis. Hogyan kezelhetjük a fáradt, száraz szemeket? Amennyiben nem tudjuk csökkenteni a fáradással járó tevékenységeket, akkor jó szolgálatot tehet a műkönny?
- Próbáljuk párásítani tartózkodási helyünk környezetét. A munkahelyen számítógép monitorját szemmagasság alá helyezzük, ezáltal a felső szemhéj valamelyest védi a szaruhártyát a kiszáradástól. A monitor előtt fel lehet tenni (akár egy dioptria nélküli) szemüveget is, mert ez is csökkenti valamelyest a könny párolgását. Ha mindezek nem elegendőek, akkor használjunk rendszeresen műkönny cseppet.

- Milyen műkönnyeket érdemes preferálni? A kontaktlencsével rendelkezők számára eltérő típusút szükséges alkalmazni?
- A műkönny vásárlásakor két szempontot érdemes figyelembe venni: Az első, hogy ne tartalmazzon konzerválószert, (némely konzerválószer tartós használata károsítja a könnytermelő kehelysejteket). Másodsorban a felbontástól kezdődően több hónapon keresztül lehessen használni (a legtöbb páciens nem tartja számon, hogy mikor bontotta fel a szemcseppet, ezért célszerű olyat vásárolni, amelyet felbontástól több hónapig használhat).
A kontaktlencse viselőknek meg kell kérdezni a gyógyszertárban, hogy melyik műkönnyet cseppenthetik a lencséjükre.

- Végül jogos kérdésként merülhet fel – közeledve a nyári szezonhoz -, hogy miként védjük szemünket a túlzott napfénnyel szemben, milyen veszélyeket rejthet a szem számára a strandon, élővízben vagy medencében való fürdőzés? Hogyan előzzük meg a bajt?
- Erről más sokat beszéltünk, sok újdonságot nem tudok mondani. Széles karimájú kalap és jó minőségű, biztosan UV szűrős napszemüveg a védelem kellékei.
Mi szemorvosok nem győzzük hangsúlyozni, hogy kontaktlencsében tilos fürdeni, sem élővízben, sem strandon! Nagyon súlyos fertőzést továbbíthat a kontaktlencsében elszaporodó kórokozó a szaruhártyára!

- Köszönjük a tartalmas beszélgetést.
Dr. Tóth Eszter magánrendelése Budapest X. kerületében, a Kőrösi Csoma sétány 11. szám alatt érhető el. Bejelentkezni a 06-1-/260-0751-es telefonszám lehetséges. A rendelési idő keddenként 15-18, valamint csütörtök 15-18 óra között zajlik.